Iz 40,1–5.9–11; Zsolt 104 (103); Tit 2,11–14.3,4–7; Jn 3,15–16.21–22
Ahogyan Mózes
fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy
mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.«
Mert úgy szerette
Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne
vesszen, hanem örök élete legyen, de aki az igazságot cselekszi, a világosságra
megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.
Ezek után Jézus
Júdea földjére ment tanítványaival. Ott tartózkodott velük, és keresztelt.
A mai ünnep a Jordán partjához vezet bennünket, oda, ahol János a
megtérésről prédikált, és ahol kiszolgáltatta a bűnbánat keresztségét. Sokan
siettek hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, és megújítsák szívüket. Kiléptek
otthonukból, elhagyták a megszokott helyeket, és elindultak arra a
Jeruzsálemtől távol eső helyre. Elterjedt meggyőződés volt akkoriban, hogy az
Úr éppen ott nyilatkoztatja majd ki újra szabadító erejét, ahol Izrael ősi népe
átkelt a Jordánon, hogy az ígéret földjére lépjen. Lukács megjegyzi: „A nép
feszülten várakozott.” Jézus is elhagyta Názáretet, elment arra a helyre a
sokasággal együtt, hogy meghallgassa a Keresztelőt, és várja Isten hatalmának
megnyilvánulását. Jézus aznap elvegyült a tömegben, beállt a sorba, mint
mindenki más, és várt a sorára. Senki se tudta, ki az a názáreti ifjú. János,
akinek szívét érzékennyé tette az imádság, és akinek szeme a Szentíráson
edződött, alighogy meglátta, azonnal megérezte, Isten küldötte közeledik,
akinek még a saruszíját sem méltó megoldani.
Jézus ismét az alázat példájában nyilvánul meg. Alázatosságát nem
veszítette el az évek múlásával – ellentétben velünk, akik minél idősebbek
vagyunk, annál erősebbnek és függetlenebbnek érezzük magunkat. Jézus fiúi
alázatában hagyta, hogy a Szentlélek leszálljon rá, és mindenestül birtokba
vegye a szívét és az értelmét. Miközben Jézus imádkozva alámerült a vízben, s
szinte teljesen eltűnt a jelenlévők szeme elől, megnyílt az ég. Próféták
seregei várták ezt a pillanatot! Izajás ezt kiáltotta: „Bárcsak szétszakítanád
az egeket, és leszállnál!” (63,19) S ez az ősi imádság most meghallgatást
nyert: „megnyílt az ég, és (...) leszállt rá a Szentlélek” (Lk 3,21.22). Egyben
a vízbe merülő Jézus Atyjához intézett imádsága is meghallgatásra talált,
hiszen az Atya válaszolt neki: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik
kedvem.” Az emberek komor ege megnyílt, és felsejlett Isten új, nagyszerű
szeretetterve, amely minden embert érint. Jézus számára is új időszak
kezdődött. Jézus megkeresztelkedésének ünnepén mi is arra kaptunk meghívást,
hogy merítkezzünk meg az ő szeretettervében! Fogadjuk be az Úr Lelkét, és
hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket, hogy tanítványai legyünk, bárhová is küld
bennünket.
Karácsonyi
imádság
