A Santa Maria in Trastevere-bazilikában ma a békéért imádkoznak.
Imádság az egyházak egységéért; emlékezzünk meg különösen az ősi keleti egyházakról (szír ortodox, kopt, örmény, etióp, szír-malabár és asszír egyház).
Zsid 5,1–10. Pap mindörökké Melkizedek rendje szerint
1Mert
minden főpapot az emberek közül választanak, és az emberekért rendelnek
az Istennel kapcsolatos dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat
mutasson be a bűnökért.
2Részvéttel tud lenni a tudatlanok és tévelygők iránt, mert ő maga is körül van véve gyöngeséggel,
3s így, miként a népért, úgy önmagáért is áldozatot kell bemutatnia a bűnökért.
4Erre a tisztségre senki sem választja önmagát, hanem akit Isten hív, mint Áront.
5Így Krisztus sem önmaga dicsőítette meg magát, hogy főpappá legyen, hanem az, aki azt mondta neki:
»Fiam vagy te,
ma nemzettelek téged«.
6És ahogy más helyen is mondja:
»Te pap vagy mindörökké
Melkizedek rendje szerint«.
A Zsidóknak írt levélnek ez a szakasza segít tovább elmélkedni Jézusról, a „főpapról”. A templomi hagyomány szerint a főpap volt az egyetlen, aki évente egyszer, egyedüliként beléphetett a „Szentek Szentjébe”, a jeruzsálemi templom legbelső részébe. Ez jom kippurkor, az engesztelés napjának ünnepén történt, amelyet teljes egészében az imádságnak és a bűnbánatnak szenteltek, hogy megkapják Isten bocsánatát. Jézust úgy állítja elénk ez a levél, mint az új főpapot. Ő ugyanis az átélt szenvedés és az Istennek való engedelmesség okán mindenkinek üdvösséget szerzett, nemcsak Izrael népének. Nincs többé szükség arra, hogy a jeruzsálemi templomban engesztelő áldozatot mutassanak be a bűnök bocsánatáért: Jézus maga az, aki az átélt szenvedések révén megbocsátást és üdvösséget szerez minden nép számára. A levél írója úgy értelmezi Jézus földi életét, mint papi áldozatot, melyben „földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált”. Róla, Isten fiáról jelenti ki, hogy pap lett Melkizedek rendje szerint – a levél szerzője azt a papot idézi fel, akiről a Teremtés könyvének 14. fejezete és a 110. zsoltár is beszél. Melkizedek, Sálem (Jeruzsálem) királya Ábrahám elé ment, kenyeret és bort vitt neki, és áldást mondott rá: „Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette.” Nem Izrael Istenének papja volt, de felismerte Ábrahámban a magasságos Isten jelenlétét. Jézuson keresztül mi is mindannyian, bármely néphez tartozunk is, részt vehetünk abban az üdvösséget hozó áldozatban, amelyet Jézus felajánlott a kereszten. Sőt, saját tanúságtételünkön keresztül mindannyian segíthetjük a többieket, az Istentől távol lévőket is abban, hogy felismerjék a magasságos Istent, Jézus Atyját.
Imádság a békéért
